Kézművesség – kismesterségek:

A falu egyik legismertebb iparosa a kovácsmester volt. A vas megmunkálása tiszteletet váltott ki az emberekből, hiszen a kemény fémet az izzó tűzbe képes volt meglágyítani, formálni és acélossá edzeni. A kovácsmester szerszámot készített, lovat patkolt, sőt az állatok gyógyításához is értenie kellett. A kovácsműhelyek a gazdák beszélgető helyeivé váltak. A község kovácsát több évre fogadták fel.
A bognárok szekereket készítettek, amit aztán a kovács vasalt meg. A kerék, a kocsioldal, a lőcs, a saroglya készítése komoly szakértelmet igényelt.
A takácsok lenből, kenderből font fonalból szőtték a vásznat, amelyből lepedők törülközők, ruhaanyagok készültek. A szanyi, csornai, jobaházi takácsok szövőszékeiről mintás terítők, zsákanyagok kerültek piacra.
A kékfestés Csornán, Kapuváron műhelyekben történt. A textilanyagot mosással, mángorlással előkészítették, aztán rányomták a védőanyagba mártott mintafát. Ezt követte a festés, a hatalmas medencébe, indigó csávába merítették a kelmét, ami fokozatosan a minta kivételével kék színűvé változott. Viseletben és a lakástextíliákban is kedvelték a kékfestőt, amit Rábaközben csak „indigósnak” vagy „főstőbelinek” neveztek. A Fraszt-család néhány éve hagyta abba a ritka mesterséget.
A nádazók napjainkban is keresett mesteremberek, 100-150 éve gyakran foglalkoztatták őket. A tavak szélén aratták télen a nádat, amit az épületek fedésére használtak.
A fazekasság máig élő foglalkozás. Dőr és Csorna fazekasai egész Rábaközt ellátták agyagedényekkel, de több falu is megélhetést nyújtott egy-egy fazekasnak. Agyagot a környéken ástak, megdolgozták, azután a korongozás során szép, többnyire dísztelen edényeket készítettek. Szárítást követően kemencében égették ki a csöcsös korsót, a tejes fazekat, a szaladostálat, vagy a kályhaszemeket. A mai fazekasoktól többnyire dísztárgyakat vásárolnak.
Faedényeket, melencéket, teknőket a teknővájó cigányok készítettek.
A vesszőfonást, a zsompor– és vékafonást az ügyeskezű férfiak szüleiktől tanulták. Télen gyakori foglalatosság, hasznos időtöltés volt a csuhé (kukoricalevél) feldolgozása, szatyroknak, lábtörlőknek valót pödörtek belőle.
A gyékény feldolgozása Bősárkányban terjedt el, sőt háziiparrá fejlődött. Szatyrok, bútorbevonatok készültek gyékényből. Mára csupán néhányan foglalkoznak gyékényfonással.
A kismesterségek az utóbbi években visszaszorultak. A kézimunka egyedisége, mívessége csupán egy-egy területen hagyományozódik, annak ellenére, hogy eszmei értékét senki nem vonhatja kétségbe.

Copyright © 2006
Webmark Webstúdió
A honlap a Phare CBC 2003 Magyarország - Ausztria Kisprojekt Alap támogatásával valósult meg.